A házinyúl myxomatózisa

A myxomatózisos nyúl

A házinyulak myxomatózisával kapcsolatos ismeretek felelevenítését indokolja egyrészt, hogy a kora nyári szúnyoginvázió lényeges szerepet játszik a betegség évenkénti ismételt megjelenésében másrészt pedig hogy a legújabb hazai szakirodalomban (Varga-Tuboly-Mészáros :A háziállatok fertőző betegségei, 1999) a vakcinázásokra utaló fejezetek (pl. oltás: 3 hónapos kor után) nincsenek összhangban a mindennapi gyakorlattal , így az ott leírtak kiegészítését láttuk szükségesnek.

A myxomatózis a házinyúl ízeltlábúakkal terjedő, vírusos eredetű, klasszikus formájában a lágy kötőszövetek myxoedémás duzzanatával járó, általában elhullással végződő betegsége.

Története

A betegség Dél-Amerikában, az ott élő gyapotfarkú nyúlban őshonos, és onnan terjedt el szinte az egész világon. Az őshonos nyúlállományban a néma fertőzés a jellemző, megbetegedés és elhullás alig fordul elő. A Dél-Amerikába bevitt európai házinyulak között viszont szinte 100%-os mortalitással jelentkezett a betegség. Ez adta az ötletet az ausztrál mezőgazdászoknak, hogy általa próbáljanak megszabadulni egy kontinensüket ért természeti csapástól. Ausztráliába az üregi nyulat ugyanis már házinyúlként vitték magukkal az 1788-ban Angliából odatelepített fegyencek és őreik, akik számára az élőnyúl a hosszú tengeri úton táplálékul szolgált. Ugyanezen okból az új telepesek szaporítani is kezdték anyulakat, de néhány példány, valószínűleg a fogságból elszabadulva hamar elszaporodott. így Ausztráliában a visszavadult, és létszámában hatalmasra duzzadt házinyúl populáció a növénykultúrák kipusztításával valóságos mezőgazdasági katasztrófát jelentett.

Arra gondolván, hogy a myxomatózis majd megtizedeli ezt a különösen nagy gazdasági kárt okozó állományt, 1950-ben néhány beteg állatot vittek be tudatosan Dél-Amerikából, és az eredmény nem is maradt el. A myxomatózis vírusa az ausztráliai elvadult nyúlállományban hatalmas pusztítást végzett, bár nem akkorát, mint amekkorát reméltek, sőt ma már Ausztráliában rezisztens vérvonalak is kialakultak. Ilyen esetekben ez a betegség nagyon enyhe tüneteket mutat, vagy tünetmentesen vészelik át az állatok. Európába a betegséget szintén szándékosan hurcolták be egy Párizs környéki magánbirtokra, a túlszaporodott üregi nyulak ritkítására. A myxomatózis vírusa innen robbanásszerűen terjedt tovább és kipusztította Európa csaknem teljes házinyúl állományát is.

A kórokozó, kórfejlődés.

A betegség kórokozója a Leporipox vírusok családjába tartozik, tehát egy nyulakhoz adaptálódott himlővírus. A vírus a hővel szemben kevéssé ellenálló, a bélsárban és a vizeletben nem fordul elő, mert ezek savanyú kémhatása elöli. A myxómás duzzanatból származó sebváladékkal együtt azonban kijuthat a környezetbe és gyors beszáradás után hetekig is fertőzőképes maradhat.

Járványtanában mint vektorok, a vérszívó ízeltlábúak, elsősorban a szúnyogok játsszák a fő szerepet. Alapvető volt azonban az a felismerés, hogy a vírus a szúnyogok szájszerveiben hónapokig is fertőzőképes marad. Az áttelelő szúnyogban a vírusok már kora tavasszal járványt indíthatnak el, a tenyésztő számára érthetetlen módon, hiszen ilyenkor szúnyoginvázió még nem indult meg.

Azok a szúnyogok tehát, amelyek ősszel fertőzött vért szívtak, kora tavasszal már újabb fertőzés forrásai lehetnek. Ilyenkor azonban már azzal is számolni kell, hogy a vírushordozó tavaszi-nyár eleji szúnyognemzedék a szélviharokkaI nagy távolságokra juthat el. A szúnyogok elsődleges terjesztő szerepét húzza alá az is, hogy Ausztráliában, illetve az 50-es években Európában, amikor kontinensjárványok fordultak elő, azok elsősorban a folyómedrek mentén kezdtek el terjedni. Kísérleti bizonyítékok vannak azonban arra is, hogy az istállón belüli terjedésben egyéb vérszívók, bolhák, legyek is szerepet játszhatnak. Sajnos olyan eset is előfordult mára gyakorlatban, hogy a vakcinázást végző személy az általa használt tűvel okozott állományon belüli fertőzést. A kórfejlődés során a vérszívó rovarok által beoltott vírus először a fertőzés kapujában szaporodik el, majd a véráram útján szétszóródik a szervezetben. Ezt követően a bőr hámsejtjeiben és a bőralatti kötőszövetben okoz szövettani elváltozásokat, melynek végén vizenyő és myxómasejtek jelennek meg, mindez nagy mennyiségben előfordulva már makroszkópos elváltozásokat (diffúz duzzanat, vagy göb) okoz.

Tünetek

A betegség első tünete a fülben futó erek falának megnövekedett átjárhatósága miatt a fülkagylón található vérzések megjelenése, amelyek különösen áteső fényben láthatók jól. Így a betegség jelentkezése esetén az adott állományból viszonylag korán ki lehet szűrni a már megbetegedett állatokat. Kísérleti fertőzésekben a betegség lappangási ideje 6-7 nap. Természetes körülmények között a myxomatózis egy általános, generalizált vagy egy körülírt duzzanatok formájában jelentkező, ún. göbös alakban fordul elő.

Az általános myxoedémás alakhoz gyakran, míg a göbös formához ritkán társul kötőhártya-gyulladás, amit sokan a betegség első tüneteként írnak le. A myxoedémás duzzanat általában elsősorban a fejre terjed ki, amit később gennyes kötőhártya-gyulladás követ. Ezzel párhuzamosan hurutos gennyes orrnyálkahártya-gyulladás alakul ki, amely a tüdőre is átterjed. Ezt az állapotot már nehéz légzés, magas láz és elesettség jellemzi, majd az egyre súlyosbodó tüdőgyulladás következtében hamarosan bekövetkezik az elhullás. A jóindulatú, ún. göbös formánál elsősorban a fülkagylón és az orrháton körülírt, általában tojásdad alakú, tömött tapintatú, diónyi vagy nagyobb duzzanatok fejlődnek ki.

Később lencsényi, babszemnyi formában ezek megjelenhetnek a szemhéjakon, a végbélnyílás, a nemi szervek környékén, sőt a körömágyban is. A göbök szövettani vizsgálata alapján olyan sejteket találtak, amelyek a myxóma daganatok sejtjeihez hasonlítanak, innen kapta a betegség a nevét. A látszat ellenére természetesen nem arról van szó, hogy minden egyes göb helyén fertőzött szúnyog csípte volna meg az állatot, hanem a vérárammal jutott vírus által előidézett elváltozások fordulnak elő a bőralatti kötőszövetben, a test különböző tájékain.

Gyógykezelés, megelőzés

A göbös forma gyakran ijesztő kiterjedése ellenére is gyógyulásra hajlamos, de a nagyobb göbök, különösen felfakadásuk után sebészeti ellátást igényeinek. Ennek elsősorban a hobby állatok esetében van jelentősége, hiszen tenyész-, illetve áruelőállító telepeken a beteg állatok kiirtása és az egészségesek mielőbbi vakcinázása a járható út. Településre kiterjedő járványok esetében az általános állategészségügyi rendszabályok az irányadók.

A myxomatózis esetében az állatok elesettsége és étvágytalansága,a magas láz ellenére a betegség első napjaiban nem jellemző, ami azért veszélyes, mert ha a járványos időszakban nem figyeljük gyakran állatainkat, különösen a fülkagyló elváltozásait, még pontosabban a fül erezetének bevérzettségét, akkor a betegséget csak későn fedezzük fel, ami a veszteségek növekedésével jár.

A myxomatózis generalizált, myxoedemás formájában beteg nyúl nem gyógyítható meg, tehát a betegség nem orvosolható. Egyetlen lehetőségünk a megelőzésben áll, amely kétirányú lehet. Egyrészt a szúnyogok távoltartása az állatoktól, másrészt a vakcinázás.

A nyílászárók szúnyoghálóval való fedése megfelelő védelmet ad, bár természetesen nem jelent 100 %-os biztonságot. Egyéb módszereknek, (pl. petróleummal töltött edények kihelyezése) nem látjuk értelmét. A hazai, élővírust tartalmazó, a Miskolci Állategészségügyi Intézetben kidolgozott vakcina -amely az első valóban hatékony vakcina volt a világon - szinte tökéletes védelmet biztosít. Fontos ezért - különösen endémiás területeken- a rendszeres, kora tavaszi vakcinázás. Itt kell felhívnunk

a figyelmet arra, hogy egy koratavasszal elvégzett oltással a tenyészállományt ugyan egész évre mentesíteni tudjuk, de az akkor beoltott választási vagy szopósnyulak a nyár közepére már nincsenek a telepen, helyettük teljesen új, oltatlan állománnyal találkozik a nyárderekán az esetlegesen fertőzött szúnyog. Éppen ezért azokon a területeken, ahol a betegség gyakran előfordul, a sorba növő állatok oltására is figyelemmel kell lenni. Egyes szakkönyvekben és régebbi oltási tájékoztatóban is azt tüntetik fel, hogy a nyulak a Myxovac vakcinával 3 hónapos kortói olthatók. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy az anyától származó ún. maternális védettség csak kb. 2 hetes korig tart, így a 3 hetes nyulak vakcinázása már nemcsak hogy lehetséges, hanem kifejezetten indokolt is.

Gondoljuk meg, hogy ha csak 3 hónapos kortól lehetne a vakcinát alkalmazni, a mai intenzív gyorsan növekvő fajtáknál az azt jelentené, hogy a hízónyulaink a myxomatózis fertőzésnek a hizlalási időszak alatt végig ki lennének téve, hiszen a vágási súlyt már 70-80 napos korban elérik. Szerencsére ez nem így van, és a szopósnyulak oltását már3 hetes korban el lehet, és el is kell végeznünk.

Fontos ismernünk a vakcina használatának lehetőségeit a már fertőzött állományokban. Más állatfajok esetén, ha azok már fertőzöttek valamely betegséggel, vakcinázni már nem szoktunk, mivel a lappangóan beteg állatok a gyengített kórokozó hatására még súlyosabban betegednek meg. Myxomatózis esetében az általános tapasztalat az, hogy a már fertőzött állományban is minden kockázat nélkül elvégezhetjük a vakcinázást, mert a megbetegedett állatok már valószínűleg úgy sem menthetők meg, az egészségeseknek nagyobb részében azonban a védelem még kialakítható. Fontos tehát az első megbetegedések észrevételekor a beteg állatokat az állományból kiszűmi, ezeket az érvényes állategészségügyi rendszabályoknak megfelelően kiirtani, míg az egészségeseket külön-külön tűvel (mivel a lappangóan fertőzött állatokat nem ismerhetjük fel), vakcinás védőoltásban részesíteni. Az általános tapasztalat az, hogy így az oltást követően még körüIbelüI 10 napig fordulnak elő újabb megbetegedések és elhullások, két hét után azonban már nem, vagyis a két hete oltott állatokban már erős védettség alakulki.

Szólnunk kell az oltási reakciókról is. A Myxovac vakcina izomszövethez szoktatott élővírust tartalmaz, amely elvesztette patogenitását eredeti gazdasejtjei, a hámsejtek iránt. Ezért különösen akkor,ha "magasan" bőr alá és nem mélyen izomba oltunk, a vakcinázást követően 10-30 nap között néhány százalékos nagyságrendben előfordulhat oltási reakciók kialakulása. Ez azt jelenti, hogy az állomány egy töredékén enyhe lefolyású myxomatózis jelentkezhet, enyhébb esetben a fülön vagy az orrháton apróbb pörkök, súlyosabb esetben nagyobb göbök formájában. Ennek oka minden bizonnyal, az egyedi érzékenység, bár lehet, hogy az egyes vakcina-törzsek között is van némi virulencia különbség, hiszen néhányszor az oltási reakciók gyakrabban és generalizáltan jelentkeznek. Nem endémiás területeken a nagyobb hízóállományok (különösen ha azok szúnyogoktól való védelme jól megoldott) oltását elkerülhetjük, azonban ilyenkor rendkívül ébernek kell lennünk az állatok mindennapi megfigyelése során, és a tenyészállatok oltásáról ezeken a telepeken sem feledkezhetünk meg.

A vakcinával aggodalom nélkül olthatók a vemhes anyanyulak is, tapasztalataink szerint még előrehaladottan vemhes állatok esetében sem fordult elő koraellés vagy vetélés, és a szoptató anyáknál sem tapasztaltunk semmilyen rendellenességet (alom elhagyása, tejcsökkenés stb.). A vakcinázás ténye a vakcina pislogóhártyába való oltásával ellenőrizhető. Az oltott állományból származó állatokban csak enyhe pörkösödés alakul ki, míg az oltatlan egyedekben a betegség a vakcinavírus hatására is generalizálódik.

Nyulak pasteurellózisa

A házinyúl pasztörellózisa

A házinyúl ragadós náthája, ahogy a pasztörellózist népies nevén illetik, régóta ismert nyúlbetegség. A kórt a Pasteurella multocida baktérium idézi elő, amelyet a különböző időszakokban a baktériumról és a megbetegedésről rendelkezésre álló ismeretek alapján különféleképpen hívtak.

Míg a kórokozóval kapcsolatos mikrobiológiai ismeretek egyre gyarapodtak, a betegség elterjedtsége és az általa okozott veszteségek nagyságrendje mit sem változott. A fertőzés kisebb-nagyobb mértékben szinte minden nyúlállományban jelen van ma is, azon csekély számú laboratóriumi-nyúl tenyészetek kivételével, amelyekben speciális mentesítésítési programot végeznek.

A betegség tünetei a kórokozó baktériumtörzs típusától és a megtámadott szerv(ek)től függően igen változatosak, mégis a köznépi elnevezés igen találóan fejezi ki a lényeget, mert a baktérium mindig megtelepszik az orr nyálkahártyáján és ingerli majd hurutját okozza. A hurutos nyálkahártya váladéka azután tüsszögéssel a levegőbe és a szomszédságban lévő állatok szőrére vagy a ketrec részeire kerül, ahonnan egy egészséges, magát tisztogató vagy a környezetét szagolgató állat ismét csak az orrán át megfertőződhet. Az orrnyílásban megjelenő váladék szennyezi az orr környékén lévő szőrzetet, sokszor a tapintószőrőket is, valamint az első lábak belső felületének a szőrzetét, amivel a nyúl az „orrát törli". Ezekről azután a baktérium közvetlen kontaktussal is terjedhet állatról állatra.

Maga a nátha egyébként ritkán jár súlyos következményekkel, inkább csak idegesíti a nyulat, rontja annak közérzetét. Meghatározó szerepe van azonban a kórokozó terjedésében, amint láttuk.

Az orrnyálkahártyán megtelepedett baktériumok ezután a légcsövön keresztül az alsó léguti szervekbe, a könnycsatornán át a szembe, a fülkürtön át a középfülbe, míg a vér- és nyirokerek utján pedig a belső szervekbe illetve a testüregek savóshártyáira kerülhetnek. Ez utóbbi helyeken már az érintett szervek súlyos elváltozását okozzák, ami termelés kiesést okozó megbetegedéshez vagy rosszabb esetben elhulláshoz vezet.

Nincsenek pontos ismereteink arra vonatkozóan, hogy a fertőzés szervezeten belüli terjedését milyen tényezők befolyásolják, de feltételezhetően egyforma jelentőséggel bírhat az érintett állat ellenállóképessége illetve a megtelepedett törzs kórokozóképessége is. A baktérium fenotípusos jellemzésére eddig rendelkezésre álló módszerekkel mostanáig nem sok olyan tulajdonságot találtak, ami egyértelműen összefüggésbe hozható lenne a megbetegítőképességgel. Egyik ilyen lenne a Pasteurella multocida toxin termelő képessége, ami bebizonyosodott már a baromfi kolerát illetve a sertés torzító orrgyulladását okozó törzsek esetében. A házinyúlból izolált törzsek toxintermeléséről azonban mostanáig nem rendelkezünk adatokkal. Jelenleg új, genotípusos elemző módszerektől várható a kórokozóképességet befolyásoló tulajdonságok azonosítása.

A betegség kezelése és a fertőzés terjedésének megelőzése igen összetett feladat, amiben az állatorvos mellett kiemelt az állattartó szerepe is, együttműködésük elengedhetetlen.

A diagnózis az élő állatok tünetei illetve az elhulott nyulak kórbonctani lelete alapján valószinűsíthető. Azonban számos más kórokozó is nagyon hasoló tüneteket okozhat, ezért szükséges a kórokozó kimutatása. A pasztörella által előidítézett kóros szervi elváltozásokból többnyire nem okoz gondot a baktérium kitenyésztése, de a helyes diagnózis felállítását megnehezítheti, ha egyidejűleg más baktériumok, vagy vírusok kimutatására is sor került. Ugyanez a nehézség egyértelműen jelentkezik a tünetmentes hordozó-ürítő állatok felkutatásakor is, amikor az orrnyálkahártyáról gyűjtött minták erősen szennyezettek a normál flórát alkotó baktériumokkal. Ilyen esetekben abaktérium meghatározása a hagyományos módszerekkel meglehetősen hosszadalmas, és valamelyest bizonytalan kimenetelű is lehet. Egyszerűsíti, és hatékonyabbá teheti ezt a lépést a jelenleg már rendelkezésre álló, genetikai információkon alapuló eljárások alkalmazása.

A terápia megkezdéséhez meg kell határozni az izolált és azonosított Pasteurella multocida törzs(ek) antibiotikum érzékenységét. A betegség tüneteit kifejezetten mutató nyulak esetében még a hatékony antibiotikumokkal végzett kezelés is csak átmeneti gyógyulást eredményez, amit ismétlődő fellángolások követnek. A veszteségek azonban, az elhullás megakadályozásával és a termelési szakasz (pl. szoptatás) befejezésének biztosításával, még így is csökkenthetőek.

A terjedés csökkentése vagy megelőzése érdekében több eljárást alkalmaznak egyidejűleg:

A legegyszerűbb az ürítő állatok felfedése és eltávolítása, ami jelenleg kizárólag a látható tünetek megjelenése vagy jelentős termelés csökkennés alapján történik. Ez bizony gyakorta késedelmes és éppen a veszteségek mérséklése érdekében válik szükségessé a nem kielégítően hatékony, de az ürítő stádiumot esetleg befolyásoló gyógyszeres beavatkozás is. Amennyiben ezt a kezelést a beteg állatok környezetében található tünetmentes nyulakra is kiterjesztik, akkor már antibiotikumos megelőzésről beszélünk. Ennek célja a közelben lévő fogékony állatok fertőződésének a megakadályozása. Bár ezeknek az eljárásoknak a hatékonysága bizonytalan, és az antibiotikumok ilyen jellegű használata aggályos, mégis ez a jelenleg leginkább elterjedt eljárás. A tünetmentes, de ürítő állatok eltávolításához és az eljárás által nyújtott előnyök értékeléséhez még további kutatások szükségesek.

Az állatartó részéről az állatok közötti érintkezésnek a lehetséges minimum értékre csökkentése, vagyis a zsúfoltság csökkentése nagymértékben növelheti a fentebb részletezett eljárások hatékonyságát.

Hiábavaló azonban a fertőzést terjesztő állatok eltávolítása és a megelőző célzatú gyógykezelés is, amennyiben hiányos vagy nem eléggé hatékony az állatok közvetlen környezetének tisztogatása és fertőtlenitése. Az orrváladékkal vagy a felfekedó bőralatti tályogok váladékával ürülő kórokozó a környezetben hosszasan életben marad és további fertőzések forrásául szolgál.

A fertőzési lánc hatékony megszakításáról ezeken a pontokon is gondoskodni kell tehát.

A fogékony állatok immunitásának kialakítását szolgáló vakcinázással a megbetegedés behurcolásának és a fertőzés állományon belüli terjedésének a megakadályozása lehetséges. Erre a célra kifejlesztettek számos készítményt, amelyek hatékonyságát azonban többnyire csak laboratóriumi fertőzési kísérletek támasztják alá. Az, hogy használatuk a nyúltenyésztésben nem terjedt el, nem feltétlenül csak az ezzel járó kiadások rovására írható, mivel hatékonyságukat üzemi szinten nem bizonyították. A kórokozó jelenleg folyó genetikai vizsgálata megerősíteni látszik azt a korábbi feltételezést, hogy az egyes telepeken különböző törzsek fordulhatnak elő, amelyek nem biztosítanak kereszt immunitást egymással szemben. Ez a telepi autovakcinák előállításának szükségességére mutat, ami azonban amellett, hogy költségesebb, még hosszadalmas is. Mindemellett Magyarországon kereskedelmi forgalomban engedélyezett készítményt nem kínálnak a tenyésztőknek, és hivatalosan engedélyezett autovakcina előállításra sincs mód.

A behurcolás veszélye karanténozással és a tünetmentes ürítők egyidejű felderítésével csökkenthető. Ha semmiképpen nem elkerülető ürítő állatok betelepítése, akkor legalább külön csoportban történő elhelyezésükről gondoskodni kellene.

A fertőzéssel szembeni ellenállóképességet számos környezeti tényező csökkentheti, elsősorban azok, amelyek a nyálkahártyák működését befolyásolják. A páratartalom és hőmérséklet mindkét irányú szélső értékei, a túl magas ammónia és porkoncentráció mind ilyen hatások. A nyúltartónak gondoskodnia kell tehát arról, hogy az állatház klímája minden igényt kielégítsen.

A jelenleg rendelkezésre álló valamennyi eszköz összehangolt felhasználásával a kórokozó előfordulásának gyérítése, ha nem is a teljes mentesítés, termelő telepeken is elérhetőnek látszik, habár bizonnyal igen hosszadalmas és összetett folyamat lesz. 

A házinyúl pasztörellózisának leggyakoribb tünetei

FIGYELEM! A beteg vagy elhullott és felboncolt nyúl nem kellemes látvány. Ha mégis meg kívánja nézni, hogy milyen látható tünetekben nyílvánul meg a pasztörellózis, akkor kattintson a „megtekintés" szóra.

Orrhurut

A baktérium első megtelepedési helye legtöbbször az orr nyálkahártyája. A baktérium elszaporodása a nyálkahártya hurutját, súlyosabb esetben gyulladását és előbb áttetsző savós, később sárgás-fehér gennyes váladék termelését okozza. A termelődött váladék egész kis mennyiségű is lehet, akár észrevétlen is maradhat. Sok esetben azonban izgatja a nyálkahártyát és az állat tüsszögéséhez vezet. Nagyobb mennyiségben keletkező váladék már látható az orrnyílásokban, illetve az orrnyílások körüli szőrzet feltűnő szennyeződését okozhatja. Az állat a váladékot az orrnyílásaiból ilyenkor már a mancsaival törölgetve is igyekszik eltávolítani, aminek eredményeként az első lábak belső felületén található szőrzet is szennyeződik.

A leírt tünetek nem kizárólagosan csak a pasztörellózisra jellemzőek. Megjelenhetnek egyéb, a nyálkahártyákat izgató tényezők, így egyéb baktériumos vagy vírusos fertőzések, a levegő magas ammónia- vagy por tartalmának hatására is. A túl alacsony vagy túl magas léghőmérséklet (<10° és >30°C), páratartalom (<40% és >70%) is hasonló tüneteket okozhat.

Kötőhártya hurut

Az orrnyálkahártyán megtelepedett baktérium a könnycsatornán át a kötőhártyára kerülhet és ott is megtelepedhet. A kötőhártyahurut a szem váladékozását okozza, a váladék előbb csak a szemzugban, illetve a szemhéjak külső szegélyén halmozódik fel. Utóbbi helyen a gennyes váladék a szemhéjak összetapadását is eredményezheti. Jelentősebb mennyiségű savós váladék a szemzugból kicsordulva szennyezi a pofa szőrzetét, illetve hosszan tartó váladékozás a bőr kimaródását is okozhatja.

Más fertőzések, illetve a légtér fizikai-kémiai mutatóinak változása szintén előidézheti ezt a tünetet. Igen fontos, hogy mindkét szemen egyidőben, azonos intenzitással megjelenő hasonló tünetek határozottan felvetik az atípusos myxomatózis fertőzés gyanúját!

Középfül gyulladás

Az orrnyálkahártyáról az Eustach kürtön keresztül a középfülbe vándorolhat a baktérium és megtelepedhet a csontos falú dobüreg nyálkahártyáján. Jelentős elszaporodása ezen a helyen is a nyálkahártya gyulladását és az üregben gennyes váladék felhalmozódását okozza. Ezek a folyamatok súlyosan károsítják az itt található egyensúly szerv működését, ami enyhébb esetekben az ún. ferde fejtartást, súlyosbodó formájában az egyensúly teljes elvesztését, és a test hossztengelye körüli állandó forgó mozgást eredményez. Természetesen ez lehetetlenné teszi a táplálékfelvételt, és eléhezésen keresztül a nyúl elhullásához vezet.

Ezt a kórformát is létrehozhatják más fertőzések is, melyek közül a leginkább az Encephalitozoon cuniculi parazita szerepe és előfordulása ismert. A diagnózis pontosítása bakteriológiai és parazitológiai vizsgálattal lehetséges.

Oldal: Nyúl betegségek
Hogyan kell nevelni egy nyuszit ! ! ! - © 2008 - 2024 - nyulakvilaga.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat